A német pallér pallérozatlan némete (II. rész)

E bejegyzésben egy újabb szövegrészlet ismertetésével folytatom az előző posztban látható  1766-ban keletkezett dokumentum bemutatását. Ebben szép példákat találhatunk arra, hogy amit az irodalmi németből tudunk, azt itt jobb nem keresni, mert csak frusztálódunk.

Explication Numerorum – a rajzokon lévő számok magyarázata

1: Figyelemre méltó a kis “e” betű (piros nyíl) írásmódja szókezdő pozícióban. Az “u” betűk felett egy kis pont nélküli “kérdőjel” áll. Ebben végig következetes “Matteus Heüßelbeckh” uradalmi pallér úr, a szöveg írója, A “ß” a 4. szóban mindkét esetben az “s” helyett áll. A jól emlékezett Heüßelbeckh, hogy egyszer egy másik szövegben látott egy “h”-t a német “ajtó” szóban, de ő nem jó helyre írta: Thür volt akkor a helyes írásmód, és nem Tühr. Ugyanígy látjuk a 6. sor utolsó szavában is.

2: Úgy tűnik, pallérunk nem ismerte a “von” előljáró szót. Mindenhol “Vor” áll. (zöld aláhúzás, az 5. sorban kék) Utána a vonzat sem jó: “den”. Úgy látszik, a “G” betűvel is gondja volt, ezért kisbetűs a 4. szó: “gestüth”. A szóvégi “h” (lila nyíl) más és mondhatni díszesebb mint a szóban lévő. A 4. sor végén ugyanígy.

3: Az előző bejegyzésben már említett ü-zés. Több dokumentumot láttam már a szerzőtől, de mindenhol “stiegen”, és nem “stügen” a lépcsők. (kék aláhúzás) Hogy hol szedte fel ezt a szóalakot…?

4: A 2. szó végén a sajátos kivitekezésű “f” betű akaszthatja meg egy pillanatra az olvasásunkat.
A papír elbarnult foltján a “deß” egyes hímnemű birtokos névmás: “deß Herrn”.
Az utolsó szó “Bothen”. A szerzőnknél többször előfordul, hogy a zöngés-zöngétlen mássalhangzókat keveri, de legalább következetesen. A “th” helyett “d” betű kellene oda: “Boden” – és így már nem kérdés, mit is jelent a szó.

5: A fentiekben már tárgyalt dolgok jönnek elő. A kérdés csak az, hogy ha a szerző  a birtokos névmásban (Sein – 2. és 4. sor) le tudja írni az “S” betűt, akkor pl. itt az első szóban miért nem? Nagyon önkényesen használja a kis- és a nagybetűket.

6: Az első szó “Zeiget” – az egyetlen ige az egész Explicatioban. A zöld négyszögben egy “sch” betűkapcsolatot emeltem ki. Mások írásában is előfordulhat, hogy a “c” a normál helyéhez képest mondhatni “szédítő magasságban” kezdődik, és onnan indul még magasabbra a “h”.

7: Itt csak az utolsó szó jelenthet gondot: “ferth”. Itt egyrészt elől “elkopott” a “P”, és másrészt megint a zöngés-zöngétlen váltás van a végén. Ha erre rájövünk, akkor nem kérdés, hogy a “ferth”, az bizony “Pferd”.

(Folyt. köv.).

 

A német pallér pallérozatlan némete (I. rész)

E bejegyzésben egy 1766-ban keletkezett dokumentumot mutatok be paleográfiai szempontból. Az irat a német kézírásokkal foglalkozni kívánó kezdő szintű érdeklődők elriasztására tökéletesen alkalmas, annyi „gond” van vele. De természetesen nem ez a cél, csupán szemléltetni kívánom milyen nehézségekbe ütközhetünk egy 18. századi  német nyelvű forrás értelmezése során.

A dokumentum teljes képe.

Az irat a szülőfalumhoz – Nagynyárádhoz – tartozó Földvár (ma: Sátorhely)-pusztára tervezett cs. k. lótenyésztő telep főhomlokzati képét, alaprajzát és leírását tartalmazza. E bejegyzésben csak a címsorral foglalkozom. A kép kattintással nagyítható.

Az első kérdés mindjárt az első betű. (piros nyíl) A második betű egy “B”, ez tisztán látszik, és a folytatás is: „rüß”. Az első szó „_Brüß”. Tehát az első, iniciálészerűen kihangsúlyozott betű “A”, mert ezzel jön ki egy majdnem értelmes szó: „Abrüß”. Persze ilyen német szó „hivatalosan” nincs. A szerző, „Matteus Heüßellbecks” kőművespallér valamiért ű-zik – a szöveg többi részében is. Az első szó helyesen „Abriß”, ami tökéletesen illik ide, ugyanis egy alaprajzot látunk.
A folytatás rögtön elárulja, hogy az írója nem különösen iskolázott, mivel a nem főneveket is nagy kezdőbetűvel írta: Über Diesen (a 3. és 4. szó). Ugyanakkor a főneveket nem feltétlenül mindig…
Figyelemre méltó a kis “f” írásmódja. (lila nyíl) Teljesen egyéni, csak a kontextusban ismerhető fel egyértelműen. Így rajzolt még az első sor utolsó előtti (“Herschaft”), és a második sor utolsó betűje is (“Hof”).
A második sor első szava „Bellÿ” (kék nyíl), ami helyesen „Bellye”, az akkor még kamarai uradalom névadó településének neve. (Ma Horvátországban van, Bilje.) Némi fantáziával fel lehet ismerni a következő szó – „föthwahr” (világoszöld nyíl) – mögött rejtőző magyar “Földvár” nevet. A méntelepet (gestüth Hof – narancssárga nyíl) tehát a Bellyei uradalomhoz tartozó Földváron tervezték megépíteni.
A címsor átírása: „ABrüß Über Diesen auf dieser aller Höchsten Kaiser: König: Herschaft / Bellÿ in föthwahr Neÿer zu Erbauen gestüth Hof.”
A pallér úr nem csak a kor német helyesírását nem ismerte, ami  a mai értelemben tulajdonképpen még nem létezett, de mint azt a következőkben látni fogjuk, más gyengéi is voltak a nyelvhasználatot illetően. És ezek bizony feladhatják a leckét az irodalmi németet tanult, és azt profi módon használó kutatónak. Ugyanis a mai német morphológia, a helyesírás és a szintaxis ezekre a szövegekre csak részben alkalmazható. Ezeket az ismereteinket ilyenkor jobb “zárójelbe” tenni, különben nem jutunk messze a szavak kiolvasásában.

(Folyt. köv.)