E bejegyzésben egy újabb szövegrészlet ismertetésével folytatom az előző posztban látható 1766-ban keletkezett dokumentum bemutatását. Ebben szép példákat találhatunk arra, hogy amit az irodalmi németből tudunk, azt itt jobb nem keresni, mert csak frusztálódunk.
Explication Numerorum – a rajzokon lévő számok magyarázata
1: Figyelemre méltó a kis “e” betű (piros nyíl) írásmódja szókezdő pozícióban. Az “u” betűk felett egy kis pont nélküli “kérdőjel” áll. Ebben végig következetes “Matteus Heüßelbeckh” uradalmi pallér úr, a szöveg írója, A “ß” a 4. szóban mindkét esetben az “s” helyett áll. A jól emlékezett Heüßelbeckh, hogy egyszer egy másik szövegben látott egy “h”-t a német “ajtó” szóban, de ő nem jó helyre írta: Thür volt akkor a helyes írásmód, és nem Tühr. Ugyanígy látjuk a 6. sor utolsó szavában is.
2: Úgy tűnik, pallérunk nem ismerte a “von” előljáró szót. Mindenhol “Vor” áll. (zöld aláhúzás, az 5. sorban kék) Utána a vonzat sem jó: “den”. Úgy látszik, a “G” betűvel is gondja volt, ezért kisbetűs a 4. szó: “gestüth”. A szóvégi “h” (lila nyíl) más és mondhatni díszesebb mint a szóban lévő. A 4. sor végén ugyanígy.
3: Az előző bejegyzésben már említett ü-zés. Több dokumentumot láttam már a szerzőtől, de mindenhol “stiegen”, és nem “stügen” a lépcsők. (kék aláhúzás) Hogy hol szedte fel ezt a szóalakot…?
4: A 2. szó végén a sajátos kivitekezésű “f” betű akaszthatja meg egy pillanatra az olvasásunkat.
A papír elbarnult foltján a “deß” egyes hímnemű birtokos névmás: “deß Herrn”.
Az utolsó szó “Bothen”. A szerzőnknél többször előfordul, hogy a zöngés-zöngétlen mássalhangzókat keveri, de legalább következetesen. A “th” helyett “d” betű kellene oda: “Boden” – és így már nem kérdés, mit is jelent a szó.
5: A fentiekben már tárgyalt dolgok jönnek elő. A kérdés csak az, hogy ha a szerző a birtokos névmásban (Sein – 2. és 4. sor) le tudja írni az “S” betűt, akkor pl. itt az első szóban miért nem? Nagyon önkényesen használja a kis- és a nagybetűket.
6: Az első szó “Zeiget” – az egyetlen ige az egész Explicatioban. A zöld négyszögben egy “sch” betűkapcsolatot emeltem ki. Mások írásában is előfordulhat, hogy a “c” a normál helyéhez képest mondhatni “szédítő magasságban” kezdődik, és onnan indul még magasabbra a “h”.
7: Itt csak az utolsó szó jelenthet gondot: “ferth”. Itt egyrészt elől “elkopott” a “P”, és másrészt megint a zöngés-zöngétlen váltás van a végén. Ha erre rájövünk, akkor nem kérdés, hogy a “ferth”, az bizony “Pferd”.
(Folyt. köv.).
