Napló 1881-ből

Egyik ismerősöm vásárolt a pécsi vásár “bolhapiacán” egy igencsak viseltes külsejű könyvecskét, amiről kinyitva kiderül, hogyegy német nyelven és német írással vezetett napló. A szerzeményét később nekem ajándékozta, hátha találok benne valami érdekeset, hátha netán pécsi személy tulajdonában volt. Ebben a bejegyzésben ebből mutatok be két oldalt. A naplóíró nevét és korát nem tudjuk, de a szövegből kiderül, hogy fiatal hajadon.

A napló 1881. január 1-én, szombaton kezdődik, ez látható aláhúzva az oldal elsőteljes sorában.
A dátum felett a felső margóban a piros nyílnál ez áll: „Mit Gott.” Magyarul kb.: „Isten segedelmével.”
Az első sorok arról szólnak, hogy a naplóvezető a felkelés után felköszöntötte a szüleit, őt pedig elsőként „Kyss Geza” köszöntötte fel, amikor a templomba ment.
A naplóban több magyar családnév szerepel, mint német, ami azt jelzi, hogy a baráti és az ismerősi körbe számos magyar személy tartozott, tehát etnikai alapon nem volt éles elkülönülés a településen élő keresztény nemzetiségek között.

Ez itt bemutatott részlet alapján derített ki egy családtörténész ismerősöm, hogy a napló egy eperjesi személy mindennapjairól szól, aki megörökített egy tragikus eseményt is, amit pirossal bekereteztem.
A német írás: „Mit Bedauern hörte ich, das Gundelfinger den armen Luzsinszky Jozsi in Duell erschoß.”
Magyarul: „Szomorúan hallottam, hogy Gundelfinger a szegény Luzsinszky Józsit párbajban lelőtte.”
Ez a január 2-i bejegyzésben olvasható. Így elmondhatjuk, hogy Luzsinszky Józsinak nem tartott sokáig az 1881-es esztendő. A nagybácsja lőtte le.

Ifj. báró Luzsinszky / Luzsénszky József (1854. július 7. -1881. január 2.) síremléke az Eperjestől pár km-re északra fekvő Veľký Šariš / Nagysáros temetőjében.
forrás: https://magyarpatriotak.hu/nagysaros/

Paul Fürst kalligráfiai kiadványa 1655-ből

2019. január 20-án egy szépírással kapcsolatos német nyelvű kiadványokból mutattam be képeket. Most a szépírást művészetté, kalligráfiává fejlesztett változatába tekintünk be egy 1655-ös publikáció segítségével. Ezt Paul Franck (1570-1601), Paul Fürst (1605-1666), Christoph Gerhard (1624-1681) „írásművészek” alkotásaiból állítottak össze.

Címoldal

A címoldal latin betűs átírása:
Kunstrichtige Schreibart: Allerhand Versalie[n] oder AnfangsBuchstabe[n] der Teütschen, Lateinischen und Italianischen Schrifften aus unterschiedlichen Meistern der edlen Schreibkunst zusammen getragen. Nürnberg, Beÿ Paulus Fürsten Kunsthändlern daselbst.
A „Versalie” nagybetűt jelent.

A belső címoldal rajza azt sugallja, hogy írásművészek keze „a magasabb régiókból” vezettetik.

A kép alatti egyik vers szabad fordításban:
A művészetben jártas kéz képes az időn áthatolni, és gyakorlással, értelemmel a felhőkig szárnyalni. A szónak ereje gyenge; a jó írások megmaradnak, és írásban maradandó minden tudomány.

Az előszó tartalomjegyzéke kitér a betűk kialakulására, a szótagokra, és a nagybetűk használatára is.

A német pallér palléroztalan némete (IV. rész)

Ebben a bejegyzésben zárom a Bellyei uradalom pallérjának “íráselemzését”. Az előzőekben leírtakat nem ismétlem meg, érvényesek itt is. A szöveg jó példája annak,hogy mennyi problémát okozhat a gyakorlatlan kézírás. Javaslom, hogy a kezdők ne ilyenen kezdjék a gyakorlást, mert kevés sikerélményük lesz, ami a kedvüket szegheti.


17. sor: Az aláhúzott szó egy jelző, melynek kiolvasását nehezíti, hogy az írója betűt tévesztett, és azt nem húzta át. Így az “a” nehezen ismerhető fel, a hurok miatt “g” betűnek látszik. Az átírás: außfarhente, ami pedig “ausfahrende” lenne helyesen.

19. sor: Aki itt Sch-t olvas a szó elején, az meglepődik az “eiß” folytatásra. A nehezen olvasható szövegek megfejtésénél sokat segít, ha tudjuk, kb. miről szólhat a dokumentum. Így már könnyebben elfogadjuk, hogy a szó a Speis, mégha a “p” betűt nem is látjuk igazán.

20. sor: A “Heÿ” az “Heu”. A fehér oválisban “kambt” olvasható “kommt” helyett. Mindkét kiemelt szót a szerző a nyelvjárásának megfelelően fonetikusan írta le, hiszen helyesírást nem tanult.

21. sor: Kisebb csoda a narancs színű négyszögben: a szerző megpróbált “G”-t írni. “Gestüth” a szó, amit eddig következetesen “g”-vel kezdett. Ugyanezt a betűt látjuk az utolsó előtti sor utolsó szavánál: “Gutten”.

22. sor: Újra a zöngés-zöngétlen mássalhangzók tréfálták meg pallérunkat: “Brospekt”. Ugyanezt a betűt láthatjuk az utolsó sor közepén.

24. sor: Újra a zöngés-zöngétlen mássalhangzók cseréjét látjuk: “Drun”, azaz “Brunn'” = Brunne.

És végül: Az utolsó előtti sorban a lila körben egy “R” betűt látunk (Roth), ami nem sokban különbözik e sor utolsó szavának kezdőbetűjétől, ami “G”. Úgy tűnik, a pallér egyszerűen elfelejtette, vagy soha meg sem tanulta az egyes nagybetűket.

A német pallér palléroztalan némete (III. rész)

Folytatom az előző két bekezdésben megkezdett 1766-kelt német szöveg sajátosságainak bemutatását. A korábban már említettekre nem térek itt ki. Természetesen érvényes itt is, amit a február 16-i bejegyzésben írtam, inkább ne keressünk helyesírási szabályokat a szövegben.
(A kép kattintással nagyítható.)

8. sor: “Bescheller” – Beschäler

9. sor: a zöngés-zöngétlen mássalhangzók csereberéje és fonetikus leírása ad okot a homlokráncolásra az első nekifutásnál: Haber Bothen – Hafer Boden

11. sor: a “stallung” szóban a többi esettől látványosan eltérően indítja a szót. A 4. szóban (krancken) két fajta k-betűt látunk. A zöld körben lévő nagyon egyéni megoldás.

12. sor: ismét egy “ck”, és a mássalhangzó-hasonulás fonetikus átírásának szép példája: Henckste – Hengste

15. sor: újabb “k”, most nagy: Kalte.

16. sor: Az iskolázatlan emberek írására jellemző a következetlenség, azaz ugyanazt a szót különbözőképpen írják, de ez talán fel sem tűnt nekik, vagy legalább is nem zavarta őket túlságosan. Az aláhúzott példa: Jehrigen – szemben a 12. és 15. sorban lévő Dehnungs-h nélküli verziókkal (Jerige). Helyesen jährige/n

(Folyt. köv.).

A német pallér pallérozatlan némete (II. rész)

E bejegyzésben egy újabb szövegrészlet ismertetésével folytatom az előző posztban látható  1766-ban keletkezett dokumentum bemutatását. Ebben szép példákat találhatunk arra, hogy amit az irodalmi németből tudunk, azt itt jobb nem keresni, mert csak frusztálódunk.

Explication Numerorum – a rajzokon lévő számok magyarázata

1: Figyelemre méltó a kis “e” betű (piros nyíl) írásmódja szókezdő pozícióban. Az “u” betűk felett egy kis pont nélküli “kérdőjel” áll. Ebben végig következetes “Matteus Heüßelbeckh” uradalmi pallér úr, a szöveg írója, A “ß” a 4. szóban mindkét esetben az “s” helyett áll. A jól emlékezett Heüßelbeckh, hogy egyszer egy másik szövegben látott egy “h”-t a német “ajtó” szóban, de ő nem jó helyre írta: Thür volt akkor a helyes írásmód, és nem Tühr. Ugyanígy látjuk a 6. sor utolsó szavában is.

2: Úgy tűnik, pallérunk nem ismerte a “von” előljáró szót. Mindenhol “Vor” áll. (zöld aláhúzás, az 5. sorban kék) Utána a vonzat sem jó: “den”. Úgy látszik, a “G” betűvel is gondja volt, ezért kisbetűs a 4. szó: “gestüth”. A szóvégi “h” (lila nyíl) más és mondhatni díszesebb mint a szóban lévő. A 4. sor végén ugyanígy.

3: Az előző bejegyzésben már említett ü-zés. Több dokumentumot láttam már a szerzőtől, de mindenhol “stiegen”, és nem “stügen” a lépcsők. (kék aláhúzás) Hogy hol szedte fel ezt a szóalakot…?

4: A 2. szó végén a sajátos kivitekezésű “f” betű akaszthatja meg egy pillanatra az olvasásunkat.
A papír elbarnult foltján a “deß” egyes hímnemű birtokos névmás: “deß Herrn”.
Az utolsó szó “Bothen”. A szerzőnknél többször előfordul, hogy a zöngés-zöngétlen mássalhangzókat keveri, de legalább következetesen. A “th” helyett “d” betű kellene oda: “Boden” – és így már nem kérdés, mit is jelent a szó.

5: A fentiekben már tárgyalt dolgok jönnek elő. A kérdés csak az, hogy ha a szerző  a birtokos névmásban (Sein – 2. és 4. sor) le tudja írni az “S” betűt, akkor pl. itt az első szóban miért nem? Nagyon önkényesen használja a kis- és a nagybetűket.

6: Az első szó “Zeiget” – az egyetlen ige az egész Explicatioban. A zöld négyszögben egy “sch” betűkapcsolatot emeltem ki. Mások írásában is előfordulhat, hogy a “c” a normál helyéhez képest mondhatni “szédítő magasságban” kezdődik, és onnan indul még magasabbra a “h”.

7: Itt csak az utolsó szó jelenthet gondot: “ferth”. Itt egyrészt elől “elkopott” a “P”, és másrészt megint a zöngés-zöngétlen váltás van a végén. Ha erre rájövünk, akkor nem kérdés, hogy a “ferth”, az bizony “Pferd”.

(Folyt. köv.).

 

A német pallér pallérozatlan némete (I. rész)

E bejegyzésben egy 1766-ban keletkezett dokumentumot mutatok be paleográfiai szempontból. Az irat a német kézírásokkal foglalkozni kívánó kezdő szintű érdeklődők elriasztására tökéletesen alkalmas, annyi „gond” van vele. De természetesen nem ez a cél, csupán szemléltetni kívánom milyen nehézségekbe ütközhetünk egy 18. századi  német nyelvű forrás értelmezése során.

A dokumentum teljes képe.

Az irat a szülőfalumhoz – Nagynyárádhoz – tartozó Földvár (ma: Sátorhely)-pusztára tervezett cs. k. lótenyésztő telep főhomlokzati képét, alaprajzát és leírását tartalmazza. E bejegyzésben csak a címsorral foglalkozom. A kép kattintással nagyítható.

Az első kérdés mindjárt az első betű. (piros nyíl) A második betű egy “B”, ez tisztán látszik, és a folytatás is: „rüß”. Az első szó „_Brüß”. Tehát az első, iniciálészerűen kihangsúlyozott betű “A”, mert ezzel jön ki egy majdnem értelmes szó: „Abrüß”. Persze ilyen német szó „hivatalosan” nincs. A szerző, „Matteus Heüßellbecks” kőművespallér valamiért ű-zik – a szöveg többi részében is. Az első szó helyesen „Abriß”, ami tökéletesen illik ide, ugyanis egy alaprajzot látunk.
A folytatás rögtön elárulja, hogy az írója nem különösen iskolázott, mivel a nem főneveket is nagy kezdőbetűvel írta: Über Diesen (a 3. és 4. szó). Ugyanakkor a főneveket nem feltétlenül mindig…
Figyelemre méltó a kis “f” írásmódja. (lila nyíl) Teljesen egyéni, csak a kontextusban ismerhető fel egyértelműen. Így rajzolt még az első sor utolsó előtti (“Herschaft”), és a második sor utolsó betűje is (“Hof”).
A második sor első szava „Bellÿ” (kék nyíl), ami helyesen „Bellye”, az akkor még kamarai uradalom névadó településének neve. (Ma Horvátországban van, Bilje.) Némi fantáziával fel lehet ismerni a következő szó – „föthwahr” (világoszöld nyíl) – mögött rejtőző magyar “Földvár” nevet. A méntelepet (gestüth Hof – narancssárga nyíl) tehát a Bellyei uradalomhoz tartozó Földváron tervezték megépíteni.
A címsor átírása: „ABrüß Über Diesen auf dieser aller Höchsten Kaiser: König: Herschaft / Bellÿ in föthwahr Neÿer zu Erbauen gestüth Hof.”
A pallér úr nem csak a kor német helyesírását nem ismerte, ami  a mai értelemben tulajdonképpen még nem létezett, de mint azt a következőkben látni fogjuk, más gyengéi is voltak a nyelvhasználatot illetően. És ezek bizony feladhatják a leckét az irodalmi németet tanult, és azt profi módon használó kutatónak. Ugyanis a mai német morphológia, a helyesírás és a szintaxis ezekre a szövegekre csak részben alkalmazható. Ezeket az ismereteinket ilyenkor jobb “zárójelbe” tenni, különben nem jutunk messze a szavak kiolvasásában.

(Folyt. köv.)

Egy Fünfkirchen lovag sírlapja

Alább az előző bejegyzésben említett pécsi gyökerű Fünfkirchen-család egyik, egyik immár lovagi rangú tagjának síremlékét mutatom be. Az alsó-asztriai Stützenhofenben található sírfedlap közepén a lovag címere, amelyet a szélekkel párhuzamosan korai újfelnémet nyelvű fraktúr („gót”) betűs szöveg keretez.

A sírlapon lévő szöveg átírása és fordítása:

Hir ligt begraben der Edl u.

vest Gestreng ridther Mert Wynfkircher und ist

ist gestorben MCCCCLVIII u. im LVIII. jar

Sontag n. der heiligen drey königtag dem god genad.

A forrásszöveghez hű fordításom mai központozással:
Itt nyugszik eltemetve a nemes ember és erős, hatalmas lovag Mert Wynfkircher. Meghalt 1458-ban 58 évesen, vasárnap, a Szent Háromkirályok Napján. Isten legyen hozzá irgalmas.